Szinte a semmibõl bukkant elõ 3 éve a Karib-Tenger Kalózai, egy kalandos-szerelmes és izgalmas kalózfilm, ami váratlanul szinte minden nézõnek bejött. Mintha egy ûrt töltött volna ki Johnny Depp botladozó figurája, Keira Knightley talpraesett és beindult szépsége, és Orlando Bloom humoros és stílusos hõs karaktere, aki tehette, megnézte a filmet, és aki megnézte, mindenki odavolt érte. Érthetõ tehát az erõs folytatási vágy, ami ezután elkapta az alkotókat, és a Mátrix-os Wachowski-testvérek mintájára végül õk is trilógiát képeztek az eredetileg szóló filmbõl.

És bár láthatóan mindent megtettek azért, hogy a második film is jó legyen, a hangsúlyok mégis elcsúsztak kissé (több gusztustalanság, kevesebb romantika és humor), és emiatt nem igazán sikerült a folytatás. Pedig hûen követték a receptet, itt is élõhalottak voltak a mellékszereplõk, itt is a szabad kalóz életforma állt szemben az angol úrifiú stílussal, és itt is akadtak látványos harci jelenetek. Már az elsõ film is tudott rémisztõ jelenetekkel szolgálni, a mostani viszont mintha sportot ûzött volna a gusztustalanságból, annyi féregszerû, nyálkás, rothadó zombi (vagyis élõhalott) szerepelt ebben a filmben, mintha az alkotók a legjobb special effektek Oscar-jára gyúrtak volna.

Tisztán kitapintható a szándék, hogy a film készítõi igyekeztek biztosra menni, és a lehetõ legtöbb (sikergyanús) elemet próbálták átemelni az elsõ filmbõl. Johnny Depp Jack Sparrow kapitányként ismét felvette a szétesett, dülöngélõ, kifestett szemû, rumot vedelõ, megbízhatatlan kalóz formáját, aki valami miatt mégiscsak mindig a cselekmények középpontjában áll, és aki a hajójával, az elõzõ filmben megismert Fekete Gyöngy-gyel együtt borzasztó fontos a filmbeli szereplõk számára. Orlando Bloom továbbra is veszett jól néz ki, és továbbra is jó a stílusa, sõt, ezúttal jó sok kardvívást is láthatunk tõle, de ettõl önmagában még nem lesz izgalmas a film. Aztán ott van Keira Knightley, akinek egy kivételesen jól kitalált karaktert írtak az elsõ filmben, de amely karakter egyedi és sokrétû stílusa ebben a filmben már kevésbé tudott érvényesülni. (Volt egy-két ügyes akciója, ami rá vallott, de aztán megpróbált direkt humoros lenni, ami meg igazán nem vallott rá).

A történet nagy vonalakban kapcsolódik az elsõ filmhez, de ezzel is ugyanaz a helyzet, mint a többi sikergyanús elem újraélesztésével: csak a felületen hasonlít az elsõhöz, de nincs meg benne az a lendület és eredetiség, amitõl hatásos volt a Fekete Gyöngy Átka. Jack Sparrow-nak a végzete ellen kell küzdenie, ami egyrészt egy nyálkás polipfejû lény (Davey Jones név alatt, természetesen Bill Nighy bõrében), másrészt egy Dûne-s féregszerû állat formájában támad rá.
Simán elõfordulhat, hogy a mi hibánk, de egyszerûen nem tudtunk megfelelõ mértékben izgulni Jack Sparrow életéért, (talán azért, mert tudjuk, hogy jövõ májusban jön a harmadik rész), és emiatt az elvileg izgalmas jeleneteknek csak a látvány oldala tudott hatni ránk. Ami pedig ismét elmaradt az elsõ filmétõl, olyannyira, hogy ha a film közepefelé nem dobnak be egy óriáskeréken való menet közbeni vívás-jelenetet, tényleg úgy érezhettük volna, hogy ez a film totál elmaradott látvány-fronton.

Itt sajnos a humorforrások is erõltetettnek tűntek, fõként amikor elõjött az a béna effekt, ami arról szólt, hogy egy párbeszéd tartalmának hangulati változásait hangeffektekkel is próbálták lekövetni, vagyis amikor barátságosan beszélgetett egymással két férfi fõszereplõ, lágy, kellemes zene festette alá, aztán amikor valami konfliktus merült fel, akkor a zene is elbicsaklott, ami nemhogy nem volt vicces, de inkább bénán vette ki magát. Az egész filmben mindössze 3 megmosolyogtató jelenetre emlékszünk vissza, ami egy 150 perces filmnél picurkát kevésnek tûnik.
Az elsõ film komplex hatása most elmaradt: az izgalom, kaland, romantika, barátság, féltékenység, szülõi szeretet és laza humor keverékébõl csak egy-két elem bukkant fel, azok is leginkább csak felületi szinten. Nem tehetünk róla, de a szimpla (kimért) profizmust érezzük ezen a filmen, a tudatos elem-keverést, és emiatt nem vagyunk képesek úgy átadni magunkat a cselekménynek, a látványnak, egyszóval a filmnek, úgy, mint ahogy ez 3 éve (úgy-ahogy) sikerült.
Ráadásul a film alkotói megtették a trilógiáknál szokásos "második részes" húzást is (ami az egész addig látottakat tönkre tudja vágni az erre érzékenyeknél), vagyis arra gondoltak, sokkal fontosabb a 2-ik és 3-ik film cselekményének összekötése, mint a 2-ik film történetének lezárása, és ezért ismét az a (kissé dühítõ) effekt állt fel, hogy a 150-ik perc nem egy film utolsó perce, hanem inkább az egy év múlva esedékes következõ film elsõ perce lett. Nem zárul le semmi, a kalandok folytatódnak, ránk, mozinézõkre további élmények várnak kalózfalván, és addig nem is kell sokat aludnunk, csak majdnem 1 évet! Igen, ez elég rossz ötlet volt a forgatókönyvíróktól, de mivel ez nem sok nézõnek számít, ezért effektíve nem fogja lerontani a film hatását.
Apropó, a film az eddigi eredményei alapján már több jegyeladási rekordot megdöntött, és úgy tûnik, az év filmje lesz, annyira sokan váltanak rá jegyet világszerte, annyira nagy tömegben nézik meg az emberek, hogy nem kell aggódnunk a fogadtatás miatt. Az már más kérdés, hogy az élményszerûség hiányzik belõle, és hogy kissé csalódottan kelünk fel a moziszékünkbõl a film végén, mivel nem kaptunk tõle olyat, mint a 3 évvel ezelõtti elõdjétõl. Persze úgy is gondolhatunk rá, hogy "hoci nekem egy jó kis kalandfilmet, ocsmány szörnyekkel megtámogatva, a vicces Depp-pel, a helyes Knigthley-Bloom párossal az élen, plusz két vicces mellékszereplõvel", akkor mûködhet a filmélményünk, és akkor kb. azt fogjuk kapni, amire számítottunk. Ami jó érzés.